A honlap egyetlen intézménynek sem hivatalos oldala. Bővebben az impresszumban... > Rólunk írták > 2010–2011 <előző | következő>

A tehetséggondozás és a református iskolák szorosabb együttműködése a célja annak a megállapodásnak, amelyet Károli Gáspár Református Egyetem és a budapesti Baár-Madas Református Gimnázium kötött szerdán.

Jó mutatók

A Dunamelléki Református Egyházkerület fenntartásában lévő Baár-Madas jó mutatókkal rendelkezik a középiskolák között; diákjai mintegy 90 százaléka tanul tovább egyetemeken és főiskolákon. A tanulók az idegen nyelvekkel is jól állnak: érettségi előtt csaknem mindegyiküknek van legalább egy nyelvvizsgája. (Ez azért is fontos, mert a múlt évi országos felvételi adatok szerint a felsőoktatási intézményekbe jelentkezők felének nem volt nyelvvizsgája - a szerk.)

Munkakapcsolat és kötődés

A keresztyéni értékek, a magyar kultúra és az oktatás magas színvonalánakképviseletét sorolta a gimnázium alapértékei közé az intézmény igazgatója. Tombor László a megállapodás ünnepélyes aláírásakor azt mondta: diákjaikat szeretnék olyan szilárd értékrenddel útra bocsátani, hogy képesek legyenek majd határozott, önálló döntésekre. A gimnázium igazgatója úgy vélte: ha személyes munkakapcsolat, kötődés alakul ki a diákok és a Károli oktatói, tanárai között, az segíthet abban, hogy a gimnazisták a református egyetemet válasszák majd tovább tanuláskor. A Baár-Madas diákjai között már most is népszerű a Károli pszichológia szakja, és évente 3-4 diák a teológusnak jelentkezik.

Tehetségondozás, mentorálás

A református egyetem és a gimnázium együttműködésének egyik legfontosabb célja a tehetséggondozás; a kiemelkedően teljesítő középiskolásokat a Károli oktatói mentorálják a jövőben. Minden diák az érdeklődési területének megfelelő mentorhoz kerül az egyetemen. A gimnazisták bekapcsolódhatnak az egyetem tudományos kutatásaiba és részt vehetnek egyetemi előadásokon, sőt bemutathatják tudományos munkáikat is. A határozatlan időre szóló együttműködési nyilatkozatot a Károli Gáspár Református Egyetem részéről az intézmény rektori feladatokkal megbízott rektorhelyettese írta alá. Balla Péter elmondta: szeretnék, ha a Baár-Madas Gimnáziumból minél több diák döntene úgy, hogy az egyházi egyetemen tanul tovább.

Fekete Zsuzsa

A tehetséggondozás és a református oktatási intézmények szorosabb együttműködése a célja annak a megállapodásnak, amelyet Károli Gáspár Református Egyetem és a budapesti Baár-Madas Református Gimnázium kötött szerdán.

Jó mutatók

A Dunamelléki Református Egyházkerület fenntartásában lévő Baár-Madas jó mutatókkal rendelkezik a középiskolák között; diákjainak legalább 90 százalékatanul tovább egyetemeken és főiskolákon. A tanulók az idegen nyelvekkel is jól állnak: érettségi előtt csaknem mindegyiküknek van legalább egy középfokú, a végzősök ötödének pedig felsőfokú nyelvvizsgája – mondta honlapunknak a gimnázium igazgatója. Tavaly a 92 végzős diák összesen 90 nyelvvizsgával rendelkezett – tette hozzá Tombor László. (Ez azért is fontos, mert a múlt évi országos felvételi adatok szerint a felsőoktatási intézményekbe jelentkezők felének nem volt nyelvvizsgája – a szerk.)

Munkakapcsolat, kötődés, lelkészutánpótlás

A Baár-Madas életében bevett dolog az együttműködés más intézményekkel, példáula gimnázium a SOTE-nak is partneriskolája. A középiskola a tehetséggondozás új formáit és lehetőségeit keresi – többi között - a Magyar Géniusz Integrált Tehetségsegítő Programban is részt vesznek. Tombor László úgy vélte: ha személyes munkakapcsolat, kötődés alakul ki a diákok és a Károli oktatói, tanárai között, az segíthet abban, hogy több gimnazista válassza majd a reformátusegyetemet továbbtanuláskor. A Baár-Madas diákjai között már most is népszerű a Károli pszichológia szakja, és évente 2-4 diák teológusnak jelentkezik a református egyetemre, ami fontos a lelkészutánpótlás szempontjából. Tavaly hárman döntöttek úgy, hogy a Károli hittudományi karán tanulnak tovább. Tombor László emlékeztetett arra, hogy a közoktatásban folyamatosan csökken a tanulói létszám, ezért az egyetemeknek is fontos, megfelelő tudású hallgatói utánpótláshoz jussanak. Az igazgató elmondása szerint a náluk végzett diákok körében a Károli Gáspár Református Egyetem mellett felülreprezentáltak azok a felsőoktatási intézmények, ahol magasak a felvételi pontszámok, a többi között a Corvinus, a SOTE, a BMGE és az ELTE is.

Tehetséggondozás és mentorálás

A református egyetem és a gimnázium együttműködésének egyik legfontosabb céljaa tehetséggondozás; a kiemelkedően teljesítő középiskolásokat a Károli oktatói mentorálják a jövőben. Minden diák az érdeklődési területének megfelelőmentorhozkerül az egyetemen. A gimnazisták bekapcsolódhatnak az egyetem tudományos kutatásaiba, részt vehetnek egyetemi előadásokon, sőt bemutathatják tudományos munkáikat is. A határozatlan időre szóló együttműködési nyilatkozatot a Károli Gáspár Református Egyetem részéről az intézmény rektori feladatokkal megbízott rektorhelyettese írta alá. Balla Péter elmondta: szeretnék, ha a Baár-Madas Gimnáziumból minél több diák döntene úgy, hogy az egyházi egyetemen folytatja tanulmányait.

Fekete Zsuzsa
Parókia Portál, 2011. III. 10.