XXV. post Trinitatis
Madas Pál oldalai > Magánemberként > 2005 > Omán > 2005. XII. 29 <előző | következő>

A Bibliában az Ígéret földjének hét legjelentősebb növénye között szerepel a datolyapálma (Phoenix dactylifera), amely a Szentföld legősibb s ma is a legfontosabb őshonos gyümölcsfája.

„Mert jó földre visz be most téged Istened, az ÚR… búzát és árpát, szőlőt, fügét és gránátalmát termő földre, olajfáknak és méznek a földjére.”
5Móz 8,7-8

A Talmud magyarázata szerint a „méz” itt a datolyából préselt mézédes nedvet jelenti. A pálma ősidők óta vadon nő a Szentföldön, habár ma már mindenfelé termesztik is a sivatagi tájakon. Tipikus oázisnövény, amely akkor érzi jól magát, ha gyökerei friss forrásvízhez érnek, de üstökös lombkoronáját a sivatagi forró szelek fújják, és a nap égető sugaraiban érleli gyümölcsét. Így aztán a sivatagi népek Ázsiában, főként Arábiában és Afrikában igen nagyra becsülték. Gyümölcsét nyersen is fogyasztják, és az érett gyümölcsökből sűrű datolyamézet préselnek. Nemcsak gyümölcsét eszik. Virágzatából kipréselt nedvéből pálmabort erjesztenek vagy mézet sűrítenek, sőt pálmacukrot kristályosítanak. A fiatal csúcsrügyeit főzelékbe, salátába teszik, levélrostjából erős kötelet fonnak. A pálmalevelekből szőnyeget, kosarat, sátrakat és különféle tárgyakat készítenek. Tápláló magjával tevéket etetnek. Az öreg, fogatlan tevéknek a csonthéjas magok őrleményét adják.

Ahol a növényt a sivatagi vándortörzsek megpillantották, ott jó reménnyel ástak a homokban víz után. Óriási területeken sokszor csak ez az egyetlen „fafaj” képes megélni még az oázisokban is. Az arabok az oázisok királyának nevezik, s azt tartják, hogy Allah véletlen ajándéka. Amikor ugyanis Allah az embert teremtette, kimaradt egy darabka ősanyag, ami gyurkálás közben a földre hullt. Ebből sarjadt az első mézédes, laktató gyümölcsöt termő datolyapálma. Valaha a sivatagi nomádok az oázisok legnagyobb datolyafáját istenfának jelölték ki, és annál mutatták be áldozataikat istenüknek.

A világ legősibb városát, Jerikót a pálmafák városának nevezi a Biblia. Tulajdonképpen ma is egy óriási datolyapálma-oázis ez a Negev-sivatagban. Josephus Flavius így ír Jerikóról és az édes mézet adó datolyapálmáról:

„Jericho közelében bővizű forrás fakad, amely öntözésre kiválóan alkalmas. Ott buggyan fel az óváros mellett: ez az első város, amelyet Josua, Nave fia, a zsidók fővezére Kánaán földjén fegyveres erővel elfoglalt…

A vastag pálmafaleveleket tapossák, és dúsan csorog belőlük a méz, s ez majdnem olyan finom, mint a rendes méz, amelyet azon a vidéken is termelnek. Aztán megterem ott a balzsam, az ország legértékesebb terméke, továbbá a ciprusfű és a myrrhaolajfa. Nem tévedünk, ha istenáldotta földnek nevezzük ezt a vidéket, ahol a legritkább és legszebb növények ilyen bőségben megteremnek.”
Josephus Flavius: Zsidó háború. Fordította: Révay József.

Már az ókor népei ültették. A legidősebb termesztettdatolya-lelet körülbelül 6000 éves. A Biblia is írja, hogy vallásos tiszteletből és hasznáért egyaránt kultiválták.

készült: 2005. XII. 29. 14:03:41

Hérodotosz görög történetíró közel 2500 évvel ezelőtt megírta már, hogy Babilonban tett utazásai során a síkságon mindenfelé datolyapálma-ültetvényt látott. A datolyapálma gyümölcsét nyersen vagy mézédes italnak, sőt bornak elkészítve fogyasztják. Rendkívül értékes megfigyelése, hogy virágzáskor a virágzó ágakat belekötik a látszólag nem virágzó fák koronájába vagy megcsapdossák vele azok lombozatát, s akkor termőre fordulnak. Ebből látszik, hogy ha nem is tudatosan, de már akkor rájöttek, hogy a datolya kétlaki növény, és mesterséges beporzást végeztek, valószínűleg először az emberiség történetében.

A datolyapálma igen fontos a vallási szertartásokban is. A Bibliából tudjuk, hogy egyike az egyiptomi kivonulást követő, negyven évig tartó pusztai vándorlásra emlékeztető sátoros ünnepek négy szent növényének. Erre több helyen is utal az Ószövetség:

„Menjetek ki a hegyekbe, és hozzatok olajfa-, vadolajfa-, mirtusz- és pálmaágakat,… ahogyan meg van írva.”
Neh 8,15

A vallásos zsidók ma is lombsátrat építenek maguknak sátoros ünnepkor. Ahol van, ott úgy, mint egykor, datolyapálma-levelekből, ahol nincs, ott leginkább leveles fűzfaágakból.

A pálmalevél az ünnepi öröm, a béke, a győzelem szimbóluma is. Ezért van az, hogy virágvasárnapi körmeneteken, Krisztus Jeruzsálembe való bevonulásának emlékére Dél-Európában ma is pálmaleveleket visznek, ahogy annak idején.

Nálunk, s más északibb országokban a pálmaágat fűzfabarka helyettesíti húsvétkor.

Az i. e. II. században a győzelem jelképeként a makkabeusok is pálmalevelet nyomattak pénzérméikre.

Nemcsak a dicsőség és a hatalom, hanem a jog és az igazság jelképe is. Ezért bíráskodott Debóra prófétaasszony e fa alatt ülve:
„…az Efraim-hegyvidéken, ide jártak fel hozzá Izráel fiai, hogy ítéletet hozzon.”
Bír 4,5

A datolypálma csak 756-ban került Európába arab közvetítéssel. Melegigénye, fagyérzékenysége miatt csak Dél-Európában tudták meghonosítani, de egy-egy keményebb télen ott is elfagy. Az első datolyapálmát a spanyolországi Córdobában maga a kalifa ültette több mint ezer éve. Szicíliába és Dél-Olaszországba a szaracénok vitték. Nálunk csak pálmaházakban él meg. Tudományos nevét (Phoenix) valószínűleg a föníciaiaktól kapta, akik a tengerpartokon hatalmas datolyaültetvényeket létesítettek.

Salamon király templomán díszítőelem a datolyapálmafa és a -pálmalevél. A kafarnaumi zsinagógán is voltak pálmaággal díszített frízek, amint azt az i. sz. III. századi leleteken ma is láthatjuk.

Egyiptom egyik legszebb műemlékében, a híres karnaki templomban gyönyörű pálmalevél-motívumokkal díszített oszlopfők vannak. A pálma Ozirisz szent fája is. A Halottak könyve a pálmafát „Ozirisz testének” nevezi, ezért abból tilos koporsót készíteni.

készült: 2005. XII. 29. 14:04:32